Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
A pályázat célja:
A felhívás kiemelt célkitűzései:
- A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) eszközberuházásainak támogatása vissza nem térítendő támogatással.
- A technológiai fejlesztésen keresztül növekedhet a vállalkozások termelékenysége és az általuk termelt hozzáadott érték.
Milyen tevékenységek támogathatóak?
Eszközberuházás
Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése
Kik nyújthatnak be támogatást?
Hazai mikro-, kis-, és középvállalkozások
- Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkeznek
- A felhívás megjelenését megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 2 főt foglalkoztattak és kettős könyvvitelt vezetnek, továbbá legalább 2 teljes, lezárt üzleti évvel rendelkeznek
- Az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a 2024. üzleti évben legalább 5 fő volt.
- Támogatásra jogosultak azok a vállalkozások, amelyek fejlesztendő tevékenysége a feldolgozóiparra irányul és TEAOR’25 kódja 13.10 – 33.2 közötti és az a felhívás megjelenését megelőzően került bejegyzésre.
Gazdálkodási formakód szerint:
- 113 Korlátolt felelősségű társaság
- 114 Részvénytársaság
- 116 Közkereseti társaság
- 117 Betéti társaság
- 121 Szociális szövetkezet
- 129 Egyéb szövetkezet
- 141 Európai részvénytársaság (SE)
- 142 Európai szövetkezet (SCE)
- 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
- 228 Egyéni cég
- 231 Egyéni vállalkozás
Kik nem nyújthatnak be támogatást?
- Mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési igény nem támogatható
- Nem támogatható az a vállalkozás, amely a GINOP Plusz-1.2.4–25 „Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban” című pályázati felhívás keretében pozitív támogatói döntéssel rendelkezik, vagy a kérelmének elbírálása jelenleg is folyamatban van.
Mekkora támogatás igényelhető?
25 millió Ft - 200 millió Ft
A program keretösszege: 20 milliárd Ft
Mikor lehet pályázni?
Kötelező pályázati regisztráció:
LEZÁRULT
Előzetes adattöltés:
LEZÁRULT
Támogatási kérelmek benyújtásának tervezett ütemezése:
LEZÁRULT
Finanszírozás részletei
- A beadás pályázati regisztrációval együtt érvényes! Kötelező pályázati regisztráció: 2025. november 06. - 2025. november 12.
- Támogatás mértéke: max. 50 %
- Támogatási előleg: a támogatási összeg 100%-a (max. 200 millió Ft)
- Megvalósítási helyszín: Budapest kivételével, Magyarország egész területén megvalósítható beruházás
- Támogatható tevékenység: technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése
- Keretösszeg: 20 000 000 000 Ft
- Projekt megvalósításának határideje: 12 hónap, mely indokolt esetben további legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
További friss pályázatok
- 09 április 2026
Munkáltatók egészségtudatosságának fejlesztése támogatási konstrukcióról
GINOP PLUSZ-3.2.6-25-2025-00001 A pályázat célja A támogatási konstrukció célja, hogy javítsa
- 24 március 2026
5+5 Vendéglátóipari akció cukrászdáknak
TFF-5.1.5.-B -2026 A pályázat célja Az akció célja, hogy a magyar
- 09 március 2026
Informatikai fejlesztések KKV-knak – 12
DIMOP Plusz-1.2.6/C-26 A pályázat célja A pályázat legfőbb célkitűzései: digitális technológiák,
- 09 március 2026
5+5 Vendéglátóipari akció éttermeknek
TFF-5.1.5.-A-2026 A pályázat célja A támogatás célja, hogy enyhítse a kedvezőtlen
- 27 február 2026
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása
KAP-RD09a-2-26 A pályázat célja A kisüzemeknek kiemelkedő szerepük van az élelmiszer-önellátásban,
- 24 február 2026
Szolgáltatóipar-fejlesztési Program
Üzleti Környezet Főosztály A pályázat célja A Szolgáltatóipar-fejlesztési Program elsődleges célja
- 23 február 2026
Vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit elősegítő hitelkonstrukció
KEHOP Plusz-4.1.6-25 A pályázat célja A hitelprogram az energetikai hatékonyság fokozásának
- 13 február 2026
Kisfaludy Turisztikai Hitel – START
Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. A pályázat célja A Magyar Turisztikai
- 03 február 2026
KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0
OFA Nonprofit Kft. A KKV kapacitásbővítő 3.0 program célja, hogy munkaerőintenzív
- 26 január 2026
Vidéki infrastruktúra fejlesztés zártkerti területeken
KAP-RD42a-1-26 A pályázat célja A zártkerti terület olyan, az ingatlan-nyilvántartásban zártkertként









