KAP-RD45-1-25
A pályázat célja:
Az Unió által elismert, a borokra, a szeszes italokra és a mezőgazdasági termékekre vonatkozó földrajzi árujelzőkről, valamint a hagyományos különleges termékekről és a mezőgazdasági termékek minőségére utaló választható kifejezésekről, meghatározott minőségrendszerekben részt vevő gazdaságok:
- versenyképességének növelése
- a mezőgazdasági termelők helyzetének javítása az értékláncban
- a minőségrendszerben résztvevő felek közötti együttműködés erősítése
A minőségrendszerek keretében előállított termékek földrajzi területhez kötődő egyedi tulajdonsággal rendelkeznek, vagy hagyományos előállítási módszerrel készülnek. A minőségrendszerekben való részvétel ösztönzése elősegíti a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását, amely erősíti a gazdálkodók értékesítési biztonságát, piaci pozíciójukat. A támogatással olyan együttműködések létrejöttét ösztönzik, amelyek arra irányulnak, hogy:
- az EU-s minőségrendszereken belül új eredetmegjelölés, földrajzi jelzés vagy hagyományos különleges termék uniós elismertetését (bejegyzését) kezdeményezzék
- olyan új tevékenységek megkezdését mozdítjuk elő, amelyek az eAmbrosia1 uniós nyilvántartásban “nyilvántartásba került” státusszal szereplő elnevezés szerinti termékeket érintik.
Kik pályázhatnak?
- Meglévő, jogi személyiséggel rendelkező termelői csoportosulás vagy elismert termelői csoportosulás
- Újonnan, jogi személyiséggel megalakult termelői csoportosulás
- Egy tag egy adott eredetmegjelölés, földrajzi jelzés vagy hagyományos termék vonatkozásában csak egy termelői csoportosulásban vehet részt.
Mikor lehet pályázni?
LEZÁRULT!
2. benyújtási szakasz:
2026. április 9. – 2026. április 22.
4. benyújtási szakasz:
Mekkora összeg pályázható és milyen formában?
- A támogatás legfeljebb 30 millió Ft igényelhető.
- A támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül.
- A kedvezményezettet a művelet fizikai befejezését követően fenntartási kötelezettség terheli 3 évig.
- Előleg igénybevételére nincs lehetőség.
Milyen tevékenységek támogathatóak?
Kötelezően megvalósítandó tevékenységek:
Tevékenység(ek) megvalósítása
meglévő termelői csoportosulás esetében
Termelői csoportosulás létrehozása és működtetése
új termelői csoportosulás esetében
Elszámolható költségek:
- Művelet-előkészítés, tervezés költségei
- Tájékoztatás, nyilvánosság biztosítása
- Könyvvizsgálat
- Műveletmenedzsment költségek
- Közüzemi szolgáltatások
- Takarítás, hulladékgazdálkodás egyéb, nem közszolgáltatási díja, költsége
- Állagmegóvás és karbantartás költsége
- Biztosítási költség
- Bankszámlanyitás költsége
- A vállalat-irányítási tevékenységek
A művelet céljának megvalósításában, illetve szakmai felügyeletében közvetlenül közreműködő személyzet
- Bruttó munkabére
- Személyi jellegű egyéb kifizetései
- Bérjárulékai
- A piacon elérhető, a műveletcélok megvalósításához szükséges technológiát használó eszközök szerinti bekerülési értéke
- Kizárólag új, kereskedelmi forgalomban, vagy gyártótól beszerezhető, első üzembehelyezésű gépek, technológiai berendezések, eszközök, anyagok beszerzése és beépítése támogatható.
- Felmérések, kimutatások, adatbázisok, kutatások, tanulmányok készítésének költsége
- Művelettevékenységek hatékonyságának és eredményeinek vizsgálatával kapcsolatos költségek
- A műveletmegvalósításhoz kötődő és indokolt bérleti díjak
- A művelet megvalósításával kapcsolatban közvetve felmerülő, általános szolgáltatások
- Az útiköltség a 2. osztályú tömegközlekedési eszközök igénybevétele alapján
- Hivatali vagy saját gépjármű használata esetén üzemanyagköltség, parkolási díj, autópálya használati díj
- Utazási bérlet költsége
- Célcsoport ellátmány-/napidíj- és szállásköltsége
Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:
- Új eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés oltalom alatt álló eredetmegjelölésként (OEM), oltalom alatt álló földrajzi jelzésként (OFJ) vagy földrajzi jelzésként (FJ) történő elismertetésének, illetve hagyományos különleges termék (HKT) elismertetésének kezdeményezése.
- Az eAmbrosia nyilvántartásban „nyilvántartásba került” státusszal szereplő elnevezést érintő egy vagy több, a minőségrendszer továbbfejlesztését szolgáló új tevékenység termelői csoportosulás általi megkezdése.
- Tájékoztatással, nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítése.
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:
A felhívás keretében az alábbi tevékenységek bármelyike önállóan nem, csak a kötelezően megvalósítandó tevékenységgel együttesen támogatható:
- Szakmai megvalósításhoz szükséges szolgáltatások igénybevétele.
- Szaktanácsadási szolgáltatás, szakértői tevékenység, jogi szolgáltatások igénybevétele, analitikai vizsgálatok igénybevétele.
- A támogatott tevékenység elvégzéséhez szükséges eszközök beszerzése.
- Gyakorlati tapasztalatszerzést biztosító szakmai tanulmányutak, hálózatok létrejöttét segítő workshopok lebonyolítása.
- A tevékenységek megvalósításához kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek beszerzése.
- Az alábbi, korlátozottan elszámolható költséggel támogatható tevékenységek: művelet-előkészítés, tervezés, tájékoztatás, nyilvánosság biztosítása, könyvvizsgálat, műveletmenedzsment
Nem támogatható tevékenységek:
- Minőségrendszerekkel kapcsolatos tájékoztatási és promóciós tevékenységek.
- A művelet műszaki, szakmai tartalmával kapcsolatos elvárások.
Egyéb fontos információk:
- A kedvezményezettet a művelet fizikai befejezését követően fenntartási kötelezettség terheli 3 évig.
- A művelet fizikai befejezésére legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.
- A pályázat egész Magyarország területén megvalósítható.
- 09 április 2026
Munkáltatók egészségtudatosságának fejlesztése támogatási konstrukcióról
GINOP PLUSZ-3.2.6-25-2025-00001 A pályázat célja A támogatási konstrukció célja, hogy javítsa
- 24 március 2026
5+5 Vendéglátóipari akció cukrászdáknak
TFF-5.1.5.-B -2026 A pályázat célja Az akció célja, hogy a magyar
- 09 március 2026
Informatikai fejlesztések KKV-knak – 12
DIMOP Plusz-1.2.6/C-26 A pályázat célja A pályázat legfőbb célkitűzései: digitális technológiák,
- 09 március 2026
5+5 Vendéglátóipari akció éttermeknek
TFF-5.1.5.-A-2026 A pályázat célja A támogatás célja, hogy enyhítse a kedvezőtlen
- 27 február 2026
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása
KAP-RD09a-2-26 A pályázat célja A kisüzemeknek kiemelkedő szerepük van az élelmiszer-önellátásban,
- 24 február 2026
Szolgáltatóipar-fejlesztési Program
Üzleti Környezet Főosztály A pályázat célja A Szolgáltatóipar-fejlesztési Program elsődleges célja
- 23 február 2026
Vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit elősegítő hitelkonstrukció
KEHOP Plusz-4.1.6-25 A pályázat célja A hitelprogram az energetikai hatékonyság fokozásának
- 13 február 2026
Kisfaludy Turisztikai Hitel – START
Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. A pályázat célja A Magyar Turisztikai
- 03 február 2026
KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0
OFA Nonprofit Kft. A KKV kapacitásbővítő 3.0 program célja, hogy munkaerőintenzív
- 26 január 2026
Vidéki infrastruktúra fejlesztés zártkerti területeken
KAP-RD42a-1-26 A pályázat célja A zártkerti terület olyan, az ingatlan-nyilvántartásban zártkertként









