DÁtum

Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása

 

A pályázat célja, hogy hátrányos helyzetű embereket bevonjon mezőgazdasági munkába, javítva ezzel az életkörülményeiket és fenntartható megélhetést biztosítson számukra. Emellett segíti a diákok oktatását és sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztését. A szociális szövetkezetek támogatásával lehetőséget ad arra, hogy versenyképes termékeket állítsanak elő, és új piacokra léphessenek.

A támogatás két célterületre igényelhető:
1. célterület: Szociális farm típusú együttműködések támogatása.
2. célterület: Szociális szövetkezetek bevonásával megvalósuló együttműködések támogatása.

 

Kedvezményezettek köre:

Olyan szociális együttműködő közösség (konzorcium), amely legalább két taggal rendelkezik, és a tagok közül legalább egy hátrányos helyzetű célcsoporttal foglalkozó intézmény vagy szervezet.

1. célterület – Szociális farm típusú együttműködések:
Az együttműködésben legalább egy mezőgazdasági termelő részvétele kötelező, további együttműködő tagok lehetnek:

  • nonprofit szervezet (egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület),
  • szociális intézmény, fejlesztő foglalkoztató,
  • oktatási intézmény,
  • forprofit vagy nonprofit gazdasági társaság

2. célterület – Szociális szövetkezetet magukba foglaló együttműködések:
Az együttműködésben legalább egy mezőgazdasági és/vagy élelmiszer-feldolgozó tevékenységet végző szociális szövetkezet részvétele kötelező, illetve együttműködő tagok lehetnek:

  • mezőgazdasági termelő-, élelmiszer-feldolgozó-, szolgáltató tevékenységet végző természetes vagy jogi személy
  • forprofit vagy nonprofit gazdasági társaság

Finanszírozás részletei:

  • Igényelhető támogatás: maximum 40 millió Ft
  • Igényelhető támogatás aránya:

     

    • Kötelezően megvalósítandó tevékenységek, önállóan támogatható tevékenységek: 100%
    • Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek: 100%
    • Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:
      • A projekt céljainak elérését szolgáló kisebb fejlesztések és az együttműködéshez szükséges további tevékenységek megvalósítása: 65%
      • Megváltozott munkaképességű és/ vagy szociális intézményben ellátott személy foglalkoztatásához kapcsolódó támogatható tevékenységek: 100%
      • Szemléletformáló, oktatási és nevelési célú farmgyakorlatok bemutatása: 100%
    • Általános költségek: 100%
  • Előleg: támogatási összeg max 25 %
  • Végrehajtására rendelkezésre álló időtartam: 24 hónap
  • Megvalósítás helye: Magyarország egész területén.

Kötelezően megvalósítandó tevékenységek, önállóan támogatható tevékenységek:

Mindkét célterületen: A célcsoport tagjait összefogó szervezetek közötti együttműködés létrehozása, tematikus közös munka megszervezése és működtetése.

 

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:

  • Tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségek teljesítése.

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

A projekt céljainak elérését szolgáló kisebb fejlesztések és az együttműködéshez szükséges további tevékenységek megvalósítása:

  • Segítő személy alkalmazása a célcsoport tagjai számára.
  • Mezőgazdasági tapasztalatok megosztása, képzések és szaktanácsadás.
  • Oktatási eszközök (tábla, székek, laptop stb.) beszerzése.
  • A célcsoport munkájához szükséges eszközök beszerzése.
  • Foglalkoztatásra alkalmas helyiségek kialakítása vagy átalakítása.
  • Termékek tárolására alkalmas helyiségek kialakítása.
  • Csomagolóanyagok beszerzése.
  • Új termék gyártásához szükséges eszközök beszerzése.
  • Traktor és mezőgazdasági eszközök beszerzése.
  • Pótkocsi, félpótkocsi beszerzése.
  • Szoftverek, szabadalmak és licencek vásárlása.
  • Szakmai tanulmányutak és workshopok szervezése.

Megváltozott munkaképességű és/ vagy szociális intézményben ellátott személy foglalkoztatásához kapcsolódó támogatható tevékenységek:

  • Megváltozott munkaképességű vagy szociális intézményben ellátott személyek foglalkoztatásához szükséges helyiségek kialakítása vagy felújítása.
  • Meglévő helyiségek alkalmassá tétele megváltozott munkaképességű munkavállalók számára, például akadálymentesítés és eszközök beszerzése.
  • Segítő személy alkalmazása, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók szállításának és rehabilitációjának megszervezése.
  • Védett foglalkoztatás esetén megváltozott munkaképességűek közvetlen foglalkoztatása, beleértve a termelőegységek létrehozását és adminisztratív feladatokat.
  • Szellemi tulajdon és szoftverek beszerzése, fejlesztése.

Szemléletformáló, oktatási és nevelési célú farmgyakorlatok bemutatása:
A célcsoport bevonását és a projekt céljainak népszerűsítését segítő, nem kereskedelmi jellegű tevékenységek, mint például honlap készítése, kiadványok nyomtatása, rendezvények, képzések, bemutatók és nyílt napok szervezése.

Általános költségek:

  • Egyéb kapcsolódó szolgáltatások (tervezés, előkészítés, projektmenedzsment, műszaki ellenőrzés) (max. 5%)
  • Tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségek költsége

Benyújtási szakaszok:

1. benyújtási szakasz: 2024. november 5. – 2024. november 18.
2. benyújtási szakasz: 2024. november 19. – 2024. december 2.
3. benyújtási szakasz: 2025. június 3. – 2025. június 16.
4. benyújtási szakasz: 2025. június 17 – 2025. június 30.

Kérdése van?
Írjon nekünk!